2021 október 9-én ebédidőben találkozott Szolnokon a Galéria étteremben, az 1985-ben MNK Kupát (Magyar Népköztársasági Kupa) megnyert szolnoki vízilabda csapat. Eredetileg 2020. november 8-án tartották volna az összejövetelt – mivel ekkorra esett a 35. évforduló-, de a Covid járvány miatti megszorítások miatt végül ez az időpont meghiúsult. Szép számban jelentek meg a régi csapattársak, illetve a csapat körül segítő akkori vezetőségi tagok.

Csapattagok:
Pintér Ferenc, Kiss Péter, Hasznos István, Tóth Csaba, Pintér István, Lengyel József, Bogdán Béla, Czibulka Ákos, Baranyi György, Mohi Zoltán

Elfoglaltság miatt nem vett részt: Vasicsek János, Ugrin Tamás, Cseh Sándor, Hegmann György

A csapat körüli edzők,technikai vezetők ügyvezető elnök vezetőségi tagok:
Babarczy Roland edző, Nagy László technikai vezető, Pataki József technikai vezető, Dr. Vezsenyi Péter szakosztályvezető, Bíró Árpád ügyvezető elnök, Czibulkáné dr. Németh Emília vezetőségi tag, Czibulka Péter vezetőségi tag.

A találkozó közös fotók készítésével kezdődött, majd rövid köszöntőt követően a résztvevők megemlékeztek az év elején elhunyt csapattársukról, Rekita Albertről. A közös ebéd elfogyasztása közben megbeszélték az előző találkozó óta történteket, felelevenítették a régi szép emlékeket, szórakoztató sztorikat, illetve előkerültek akkori fényképek, melyeken még ma is jókat nevettek a csapattagok. Az igazán jó hangulatú délután végén megegyeztek, hogy ezentúl nem 5 évente, hanem minden évben megszervezik a találkozót bízva abban, hogy jövőre a társaság kiegészül a most hiányzókkal.

Jövőre találkozunk!