2023.04.01-jén szombaton hazai pályán az Újszilvási Tan- és Sportuszodában került megrendezésre a Bajnokság 23. fordulója. Izgalmas hétvége elé néztek a fiúk, hiszen a legnagyobb rivális, a Debrecen együttese ellen ugrottak vízbe. Sajnos nem sikerült a korábbi bravúr ismétlése, 3 góllal a Debrecen nyerte a párharcot, akik ezzel bebiztosították győzelmüket az idei szezon OB I/B-s bajnokságában.

Eredmény:
Invictus SC – Debrecen: 11-14
A negyedek eredményei: 1-3, 4-3, 5-4, 1-4

Kis Gábor vezetőedző értékelése:
„A Debrecen az első negyedben jobban kezdett, mint mi, hiszen 3-1-es kezdéssel indultak neki a mérkőzésnek. Mi sajnos egy kicsit lemaradtunk, de utána vissza tudtunk jönni döntetlenre a meccsen. A vezetést sosem tudtuk átvenni, de az utolsó 4 percig kiélezett küzdelem volt, amikor a mérkőzés középső szakaszában szép gólokat is lőttünk és újra éreztem a dominanciát a csapatban. A mérkőzés utolsó 4 percében már egy kicsit kezdtünk elfáradni. Az utolsó percekben a Debrecen tudott olyan gólokat lőni, amelyek miatt gyakorlatilag elment az esélyünk megnyerni a párharcot. Gratulálok a Debrecennek, úgy gondolom, hogy ezen a mérkőzésen a jobbik csapat nyert a mostani formában. Összességében pedig szerintem a Debrecen ennyivel előttünk is jár, hogy meg tudta nyerni ezt a meccset. Ők egy kicsit többet és komplettebben tudnak edzeni, mint mi, de ez nem magyarázkodás. Összeszokottabbnak, illetve a kritikus helyzetekben nyugodtabbnak éreztem a Debrecen játékát. Ettől függetlenül én nagyon büszke vagyok a srácokra, viszont azt el kell fogadni, hogy olyan hibákat vétettünk, amelyek miatt egy ilyen rangadót nem lehet megnyerni. A csapat kitette szívét-lelkét, a legjobbját próbálta hozni, de azt tudomásul kell venni, hogy egy Debrecen vagy más olyan csapat ellen, aki olyan jó, mint mi, ilyen hibákat nem lehet véteni, mert ezekkel sajnos nem lehet mérkőzést nyerni. Gratulálok a Debrecennek a bajnoki címhez és sok sikert kívánok Nekik a továbbiakban.”

Invictus SC – Debrecen jegyzőkönyv: https://waterpolo.hu/store_pdf/MatchReturnData_695_75185.pdf

Tabella: