Az OB I/B bajnokság hazai környezetben, Újszilváson folytatódott szombaton. A 9. fordulót a Kecskemét ellen játszottuk. A találkozót végig magabiztosan vezetve, 9 gólos különbséggel, 16-7-es végeredménnyel zártunk.
A negyedek eredményei az alábbiak szerint alakultak: 4-2, 3-2, 3-1, 6-2
Az Invictus a 9. forduló után a tabella 2. helyén áll.

Eredmény:
Invictus – Kecskeméti VE: 16-7

Kis Gábor vezetőedző értékelése:
„Úgy gondolom, hogy folyamatosan keresi a csapat a formáját. Most talán kezdünk közel kerülni ahhoz a játékhoz, amely egyre szimpatikusabb nekem. Sajnos ezen a mérkőzésen annyira nagy konzekvenciát nem tudtam levonni a védekezésünk eredményességéről, mivel a 22-7-es kiállítási arány ellenünk egy kicsit bezavart. Nagyon sok kiállítást kaptunk olyan dolgokra, amikre eddig nem szoktunk, úgyhogy nem tudjuk, hogy ez egy pillanatnyi állapot volt vagy esetleg hosszútávon is erre számíthatunk a játékvezetésben. Ha ebből próbálok levonni valamilyen következtetést, akkor azt gondolom, hogy nem emberhátrányos állapotban mindössze 3 gólt tudtunk kapni. 10 kapura lövése volt az ellenfélnek és 4 gólt kaptunk hátrányból. Ha 22-ből 4 gólt kapunk hátrányból, akkor én bármikor aláírom ezt a védekezési százalékot. Elég nehéz komoly konzekvenciát levonni ebből a mérkőzésből, de mindenképp tetszett a játék és az a hozzáállás, amit láttam a fiúkon. 1 hét múlva számunkra az idei szezon legfontosabb mérkőzése következik. Nagyon bizakodó vagyok, hogy ott is a jó arcunkat fogjuk tudni mutatni. Gratulálok a srácoknak!”

A 10. fordulót a jelenleg 1. helyen álló Debrecen ellen, 2022.11.26-án szombaton, Nyíregyházán játsszuk.

Invictus – Kecskeméti VE jegyzőkönyv: https://waterpolo.hu/store_pdf/MatchReturnData_695_75087.pdf

Tabella: