2022.12.17-én szombaton az Újszilvási Tan-és Sportuszodában rendeztük az OB I/B Bajnokság 13. fordulóját. Az év utolsó mérkőzésén a Ceglédi VSE csapatát fogadtuk. A rangadón végig magabiztosan vezetve, végül 3 gólos győzelmet arattunk, így az Invictus újra a tabella 2. helyén áll. A bajnokság 2023.01.21-én folytatódik, a 14. fordulóban Fehérvár VS csapata ellen szállunk vízbe.

A negyedek részeredményei az alábbiak szerint alakultak: 4-2, 6-3, 4-4, 2-4

Eredmény:
Invictus – Ceglédi VSE: 16 – 13

Kis Gábor vezetőedző értékelése:
„Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, mert alapjába véve az volt a tervünk, hogy nem csúszik bele az Ybl elleni hiba a játékunkba. Mivel az becsúszott, ezért a felkészülés erre a mérkőzésre sokkal nehezebb volt, mert egyszerűen nehezen tudott túllépni ezen a nagy hibán a csapat. Gyakorlatilag még a csütörtöki napon is azt éreztem a fiúkon, hogy nem fognak tudni felpörögni, mert az a csalódás, ami érte őket és az a botlás elég mélyre nyomta őket és az egész együttest. Sok-sok megbeszéléssel dolgoztunk azon egész héten, hogy a jövőt is tekintve fontossá tudjam tenni a Cegléd elleni találkozót a fiúknak. Szerencsére ez sikerült, a pénteki napon láttam a tüzet a szemükben és túl tudtak lendülni a múlt hétvégén. Megmondom őszintén, hogy újra olyan fényben tündökölt a csapat, amilyenben az elmúlt időszakban volt jellemző. Természetesen még most is beárnyékolja egy kicsit az örömöt az Ybl elleni mérkőzés, viszont most nagyon nagy meccset játszott a csapat. Ez egy igazi rangadó volt, a két csapat között mindig egy kemény vízilabda a jellemző és kemény rangadó, ez most sem volt másképp. A mi csapatunknál volt fegyelmezetlenség is, amikor Marnitz Gergő csere nélküli kiállítást kapott a mérkőzés utolsó 3 és fél percében. Ez eléggé megijesztett minket, mert akkor már magabiztosan vezettünk, ahogy ez elmondható az egész mérkőzésről egyébként, illetve az is, hogy nagyon szép játékot játszottak a srácok. A védekezési taktikát nagyon jól be tudtuk tartani és tényleg egy kicsit segített elfelejteni az elmúlt heti dolgokat, ám 3 és fél perccel a vége előtt Gergőt kiállították csere nélkül és ugye akkor nem tudott jönni senki a helyére, így azt a közel 4 percet 5 mezőnyjátékossal tudtuk csak lejátszani. Le a kalappal minden játékos előtt, mert mindenki át tudott lépni az árnyékán. Az utolsó 3 és fél percben olyan koncentrációt és példamutatást nyújtottak a srácok, hogy annak köszönhetően sikerült megnyernünk a mérkőzést és elhozni ezt a 3 pontot, ami nekünk ebben az esetben nagyon-nagyon fontos volt. Eljutottunk arra a pillanatra, hogy vége van az első körnek a bajnokságban, ami szerintem összességében nagyon jól sikerült. Sajnos volt benne egy-két megcsúszás, de emiatt most megint egy olyan helyzetbe kerültünk, hogy a Debrecen gyakorlatilag, ha nem hibázik, akkor lépéselőnyben van és tehetetlenek vagyunk a bajnokság megnyeréséhez. Azért hosszú még a szezon és mindenki tud hibázni, így lehet, hogy a Debrecen is fog. Ettől függetlenül, ha a Debrecen mégsem fog, akkor magabiztosan jut el a céljáig. Valamilyen szempontból én nem is akarok ezzel foglalkozni, mert ilyen a sport, ilyen a vízilabda. Örülök neki, hogy a srácokon az elmúlt egy hétben nagy fejlődést és küzdeni akarást láttam, melyet most be is bizonyítottak. A következő időszakban szeretném, ha kipihennék magukat és januárban újult erővel tudjuk folytatni a bajnokságot. Küzdünk tovább a céljainkért, meglátjuk meddig jutunk el. Az a lényeg, hogy nem szabad feladnunk ebben a helyzetben sem, hanem tovább kell haladni azon az úton, amit terveztünk és a hibáinkból tanulnunk kell. Gratulálok a fiúknak még egyszer.”

Invictus – Ceglédi VSE jegyzőkönyv: https://waterpolo.hu/store_pdf/MatchReturnData_695_75115.pdf

Tabella: