2022.05.28-án szombaton, Hódmezővásárhelyen ért véget a 2021/2022-es OB I/B Bajnokság. A 26. fordulóban az Invictus, a házigazda együttesével mérkőzött. Jó kezdéssel, a 3. negyedig dominálva vezetettünk, ám az utolsó negyedben átvette a vezetést a Hódmezővásárhely csapata, végül 11-9-re megnyerték a találkozót. Az Invictus az 5. helyen zárta az első OB I/B-s szezonját.

Eredmény:
HVSC – Invictus: 11 – 9

Mohi Zoltán vezetőedző értékelése:
A mérkőzés nehézságét az adta, hogy hétköznap kiderült, hogy eredménytől függetlenül az 5. helyet megszereztük. Tekintettel arra, hoiy egy másik elmaradt mérkőzés végeredménye számunkra kedvezően alakult. Ha nyerünk, ha kikapunk az 5. hely nekünk már biztosított. Ennek ellenére keményen készültünk egész héten és a Szentes OB I-es csapatával kétkapuztunk. Mindenféleképpen győzelemmel szerettük volna befejezni a bajnokságot és tisztességesen, sportszeűen lezárni a szezont. Jól kezdtük a mérkőzést, úgy ahogy megbeszéltük, a három negydig domináltunk. Aztán az utolsó negyedben egy rövidzárlat következett a csapatnál, amit nem tudtunk jól kezelni és 4-0-ra elvesztettük a 4. negyedet, ahol a Hódmezővásárhely 2 góllal megnyert. Lehetne elemezgetni szakmailag, hogy mi volt a hiba, de így az utolsó mérkőzésen és a megszerzett helyezés birtokában ezt már nem tenném. Sokkal fontosabb, hogy ha az egész évet tekintjük, akkor abszolút elégedett  vagyok a csapat szereplésével. Bravúr helyezésnek tekintem ezt az 5. helyet legfőképp annak tükréeben, hogy nekünk ez az első szezonunk volt ebben a mezőnyben. Gratulálok mégegyszer minden játékosnak, mert nagyon tisztességesen álltak hozzá az egész éves munkához

A 2021/2022-es OB I/B Bajnokság végeredménye:

HVSC – Invictus jegyzőkönyv: https://waterpolo.hu/store_pdf/MatchReturnData_598_68632.pdf

Tabella: