2021 október 16-án Budapestre utazott az Invictus OB I/B-s csapata, hogy a II. kerület együttesével megvívja a bajnokság 4. fordulóját. Sajnos nem sikerült megszerezni az első idegenbeli győzelmet, annak ellenére, hogy fegyelmezett játékkal indítottuk a mérkőzést. Egészen a félidőig szoros volt a meccs, de a fordulás után a játékunk fegyelemeztlenné vált, így 13-7-re kikapott a csapatunk.

Mohi Zoltán vezetőedző értékelése:

„A meccset fegyelmezetten, jól kezdtük, ez sajnos a félidő után már nem volt jellemző. A mérkőzés utolsó szakaszában egy egyéni hiba indította el a lavinát. Próbáltuk erőltetni a góllövéseket, miközben megbeszéltük, hogy ha nem úgy alakulnak a helyzetek, akkor türelmesen, fegyelmezetten játszuk végig a támadásokat, nem szórjuk el felelőtlen lövésekkel. Odafigyelünk arra, hogy adott esetben ha a hátsó átlövések nem működnek, akkor egy lefordulásra alapuló más típusú játékot játszunk, illetve végig játszuk a támadási időket. Ennek ellenére gyakorlatilag kapkodva, felelőtlenül, nem megfelelő időben, nem megfelelő helyről lőttünk, amit az ellenfél jól lekontrázott. Nagyon sok lefordulást kaptunk, ami eddig nem volt jellemző a játékunkra. Igazán ez okozta a vereséget. Jövő héten nincs mérkőzésünk, így lesz lehetőségünk kielemezni a hibákat és javítani azokat.”

Jegyzőkönyv: https://waterpolo.hu/store_pdf/MatchReturnData_598_68482.pdf

Tabella: