A hétvége folyamán szombaton (12.14) illetve vasárnap (12.15) is forduló szerepeltek vízilabdázóink.

Szombaton a Vidék II.-ben szereplő gyermekeink számára rendeztük mi Martfűn az aktuális fordulót, ahol is a Mezőtúri illetve a Püspökladányi csapatunk is képviseltette magát, és ha már így alakult az első meccsen rögtön egy házi rangadóval indult ahol is a mezőtúri csapatunknak sikerült győznie. Sajnos a folytatás már nem sikerült nekik se ilyen jól hiszen a nagyon erős játékerőt képviselő szerb Vojvodinától már kikaptak a második mérkőzésükön. A Püspökladányi csapatunk mely csak most először indult el a bajnokságban sajnálatos módon szintén alul maradt második mérkőzésén a Békéscsaba csapata ellen.

Invictus SC – Túri Fullánk – Invictus SC Püspökladány: 19 – 6
Gólszerzők: Lakatos Marcell 6, Karsai Réka 4, Karsai Gerda 3, Bordács Zoltán – Fazekas Gábor 2-2, Kun Gergő – Varga Imre; illetve Daróczi Izabella, Kiss Rebeka, Vadász Adél, Kurucz Alexandra, Budaházi Gréta, Sulyák Dénes,

Invictus SC Püspökladány – Békéscsaba: 1 – 27
Gólszerző: Budaházi Gréta

Invictus SC – Túri Fullánk – Vaterpolo Klub Vojvodina: 4 – 19
Gólszerzők: Kun Gergő 3, Bordács Zoltán

Zsovák Péter Invictus SC – Túri Fullánk edzői értékelése: „Mikor odafigyeltetek egymásra kialakult az az összhang amit mindig is kértem a játék során, egyfajta kezdetleges kohéziós erő bontakozott ki, aminek köszönhetően ismét kisebb sikerélményekben volt részünk. Mindkét ellenfelünknél, főleg szerb oldalon jócskán nagyobb termetű ellenfelekbe. Volt olyan negyed amit megnyertünk, csupán azért mert megfogadtátok azt amit a Gabival kértünk. Mindemellett foggal-körömmel küzdőtettek, még ha hamar el is fáradtatok, de nem adtátok könnyen magatok. A Bajai találkozóhoz képest mindenki részt vett, ennek külön örülök, hogy teljes volt a keret. A 2-3, de 4 évvel fiatalabb korosztályunk is kivétel nélkül részt vállalt, így érezhették azt, hogy mennyi mindent ellehet tanulni, az idősebb, erősebb ellenfelektől. Rengeteget kell úsznunk, hogy legalább abban minél hamarabb behozzuk a lemaradást. Összességében jobban játszottak a gyerekek ezen a “hazai” bajnokin, mint az előzőn.
Ehhez gratulálok!”

Vasárnap a Serdülő bajnokságban szereplő játékosaink indultak útra Szentesre ahol is a 2. forduló került megrendezésre. Fele más sikerrel abszolváltuk azt a túrát ugyanis az első mérkőzésünkön az eddig veretlen román Oredea csapatától egy nagyon fizikális mérkőzésen kaptunk ki. A második mérkőzésünkön sikerült javítanunk ahol is a hozzánk hasonló játék erőt képviselő DMTK csapatát sikerült legyőznünk egy szoros mérkőzésen.

Invictus SC – Túri Fullánk – CS Crisul Oredea: 6 – 18
Gólszerzők: Chif Csaba 3, Juhász István 2, Polgár Gábor

DMTK-KVSE – Invictus SC – Túri Fullánk: 6 – 10
Gólszerzők: Polgár Gábor 6, Chif Csaba 2, Farkas Viktor – Mrena János