Keserű Attila – püspökladányi edző – értékelése a 2020. február 15-i mérkőzésekről:

„2019 júliusától kezdődően kezdtünk el komolyabban foglalkozni a vízilabdázással. Számos szakmai tárgyalást követően hoztuk meg a döntést, hogy – mivel nálunk sok lány edz –, induljunk tisztán lány csapattal a bajnokságban. Így kezdtünk el dolgozni kezdetben lányokkal, aztán amikor beindult a bajnokság és láttuk az erőviszonyokat – hogy ez inkább fiú bajnokság – több fiút is bevettünk a csapatba. A játékoskeretben túlnyomó többségben püspökladányi fiatalok vannak, de szerepelnek nálunk mezőtúri, karcagi gyerekek is. Edzési lehetőségeink igen korlátozottak, ugyanis Püspökladányban ősztől-tavaszig nincs működő fedett uszoda. Ebben az átmeneti időszakban Karcagra járunk heti 3 alkalommal. Az alkalmanként megvalósított 1 óra 15 perces edzési lehetőség természetesen nem tudja azt az eredményt biztosítani, amire vágyunk, de lelkesedésünk töretlen. Az akadályok ellenére sok gyermek jár edzésre és igyekszik megismerni és megszeretni az úszást és vízilabdázást. Ez az első megmérettetés-sorozata a gyerekeknek, egyelőre kevés tapasztalatuk van a mérkőzések terén, de van bennük tanulni akarás, elszántság és a sport szeretete.

Természetesen nem jó a vereség, de úgy gondolom, hogy a játékosok és a szülők is megértik: mindenki elkezdte valahol… Mindig a pozitív dolgokat helyezzük előtérbe úgy, hogy a hibákat is megbeszéljük és ezekből is tanulunk.

Az első fordulóhoz képest nagy fejlődésen mentünk keresztül, hiszen kezdetben nagyon sok gólt kaptunk és volt olyan mérkőzés is, ahol nem lőttünk egyet sem. Látjuk, hogy hol tartunk a többi csapathoz képest, és miben kell még fejlődnünk. Reális célkitűzésünk, hogy a bajnokság végére egy szoros mérkőzést játszunk majd. A mostani fordulóban már sokkal kevesebb gólt kaptunk, javult a védekezésünk, már vannak támadásaink és nagyon tudunk örülni a lőtt góljainknak. Ezek apró lépcsőfokok a fejlődés útján, de mindenképpen előrelépés!”

Zsovák Péter így értékelte csapata két meccsét:

„Kesi – azaz a Kecskemét fiú csapata – ellen játszottuk le az első mérkőzésünket nagy részsikerekkel. Ezek a következők: 4/6-os emberelőny, az első és a harmadik negyedet megnyertük, a negyedik negyedben 10-8-ra vezettünk, mondhatni jól bekkeltünk a fizikális erőviszonyok különbségeihez képest. Ha a center elé nagyobb figyelemmel, fegyelmezettséggel zónázunk, akkor nem kapunk 9 centergólt és megnyerjük a mérkőzést! Mit tanulhattunk ebből? Ha a legközelebbi védekező játékos sem hátrál időben, azaz nem segít be a bekknek, akkor én hiába kérem az 1-3-as vagy akár az M-zónát, ha az ellenfél játékosai közül 4-en is fennmaradnak. Tehát a védekezésünk összehangoltsága végképp elkeserítő volt, hiszen ezen múlt, hogy győzünk vagy veszítünk. Sajnos 4 db gólt kaptunk a center játékosuktól az utolsó negyedben, ami nem mind centergól volt, így az utóbbi állítás nyert érvényt. A második meccsünket a bajai csapat ellen játszottuk, ahol a saját oldalunkon érezhettük az erőnléti fölényt. Ennek köszönhető jól mozogtunk, a legkisebbjeink közül voltak, akik mind a 4 negyedben remekeltek, és magabiztosan győztünk. 24 db kihagyott lövés volt a két meccsen összesen, ami sok.”

Kecskemét – Túri Fullánkok 13-11 (15 kihagyott lövés)
Góllövők: Karsai G. 7, Kun G. 2, Bojó S., Fazekas G 1.
Túri Fullánkok – Baja 20-7 (9 kihagyott lövés)
Góllövők: Karsai R., Karsai G. 5, Bojó S. 3, Nagy H., Seres Z., Fazekas G. 2, Kun G. 1.